s

www

 verbveqbr

A jövő a mai nappal elkezdődött. Rengeteg remek bejegyzést küldtetek, sőt,  egyesek itt írták meg első blog-bejegyzésüket, ami önmagában is egy örömteli esemény, reméljük, hogy ezek után több lesz a motivációjuk ahhoz, hogy állandóan szerverre vessék gondolataikat, és így valóban ők legyenek a jövő bloggerei!

Nem is húzzuk tovább az idegszálakat, a nyertesek listája a tovább után található.

MP3-at nyertek:

• Vioricagirl
• ubk
• manta77
• Avri
• nyuszisz
• vodavodavoda
• Vampire88
• ójeee
• drina78
• Állat-bolond

És a fődíjat nyerte:

• ifj. Farkas Gyula

Természetesen nem csak a nyerteseknek, de mindannyiótoknak köszönjük a rengeteg, jobbnál-jobb bejegyzést és a befektetett energiát, a díjazottaknak külön is szívből gratulálunk! A nyeremények átvételéről e-mailben fogunk értesíteni benneteket.

Mi pedig ígérjük, hogy érdemes lesz visszatérni ide, A jövő emlékei blogra. Ne menjetek messzire, hamarosan visszatérünk.

Kedves Bloggerek,

Köszönjük szépen a sok remek történetet, bejegyzést, amiket e három hét alatt írtatok.

A héten megtörténik a sorsolás, a szerencsés nyerteseket a blogon és emailen is értesítjük!

Egy ilyen pályázat féleség van most a Blog.hu-n így aztán most leírom hogy én hogyan látom a különböző alanyok jövőjét:

- A világ: szerintem az univerzum nem fog elpusztulni a következő 6 milliárd évben. Én legalábbis ebben vagyok a legbiztosabb. Szerintem az emberiség az egyetlen intelligens faly az univerzumban, aki majd elfoglalja galaxisát.

- A föld: Szerintem az emberiség hamarosan teljesen el fog válni a természettől, vagyis szerintem óriási üveggömbökben élünk majd, amik ilyen gombához hasonlóan egy lábon állnak majd, és úgy lesznek kialakítva, hogy a nap alájuk, vagyis az ilyen gombavárosok alá tudjon sütni, hogy ezzel az alattunk lévő élővilágban ne tegyünk kárt. A másik dolog, hogy szerintem sokminden nem fog ezen kívül változni.

- Az emberiség. Szerintem 200 éven belül megszületnek az olyan emberek akik a mi testünknél jóval erősebb anyagból vannak. A köznyelv ezeket robotoknak hivnák, én egy valami miatt nem mondom ezt: Az az hogy szinte tökéletesen ugyanolyanok lesznek mint az emberek, csak fejlettebbek, jobb anyagból készülnek majd, és nekik is lesznek érzéseik. Ezért én úgy gondolom hogy egy olyan valami amely emberi érzéseket tárol magában, csak éppen könnyen ellenál az űrben lévő nyomásnak, nem kell lélegeznie, agya egy hatalmas háttértár lesz, és ha leesik egy 50 emelet magas helységről, a betonnak több baja lesz, mint neki. + nem betegednek meg, és milliószor gyorsabban kiszámolnak bármilyen képletet, mint a legjobb ember. Én ezt inkább evolúciónak nevezném. Szerintem nem klónozni kéne magunkat, hanem a puha izomzatunka titániummal, és egyéb hasonló anyaggal kéne helyettesítenünk, és amnézia és átlagos felejtés helyett ott lesz egy hatalmas háttértár a fejükben. Ha nem ez fog történni akkor szerintem ezen a bolygón fogjuk végignézni ahogy néhány milliárd év múlva felrobban a napunk.

- Személy szerint az én sorsom még mindig egy burjánzó lombkoronához hasonlítható, azaz nagyon sok felé elágaznak még az utak.

- Informatika: Szerintem a számítógépeket a fejünk fogja leváltani, mikor kifejlődik majd a műagy tele processzorokkal és háttértárakkal, és mint mondtam ez is az evolúcióhoz tartozik.

"további történeteket olvashatsz a jövőből a A Jövő Emlékei blogon"

Hogy mi fog velem történni 2010. április 29.-én? Elvisznek az ufók. Kapok egy jó kis anális beültetést is, cserébe elvisznek erről a melegeket erősen gyűlölő bolygóról, és soha nem hoznak vissza. Lehet, elég lenne elköltöznöm, de elegem van már abból, hogy mindenféle rohadék megszól. Kedves ufók, vigyetek el. Azért azt várjátok meg, amíg megkapom a blu-ray lejátszót ezért a bejegyzésért, végülis megígérték.

És most tovább a jövő emlékei blogra (http://ajovoemlekei.blog.hu/) újabb jövősztorikárt.

Ez egy elég hülye játék rengeteg általános iskolás sztorival meg minden, gondoltam, ennél én már csak jobbat írok, nem? Há nesztek...

Szal 2010. április 29. egy nagyon gépolaj nap - napolaj gép lesz, a Slayer fog koncertet adni, és én ott leszek. Ne kezdjetek el keresgélni, nincs ilyen koncert dátumuk, én egy helyi kis koncertre gondoltam, amin csak én és a haverjaim vesznek lesznek ott. Előzenekar: Judas Priest vagy Anthrax, még nem döntöttem. Lehet, hogy mindkettőt elhívom, ha már egyszer be szeretnék szüntetni a Szigetet, de ha lenne sem biztos hogy eljönnének/meghívnák őket.

Ha kíváncsi vagy, a többi lúzer hogy látja a jövőjét, kattints a Jövő emlékei blogra.

Rákenroll faszikáim!

Azt mondták, nem tud meghibásodni.

Tegnap is rakoncátlankodott, lejátszás közben furcsákat művelt. Először csak villogott a kijelző, aztán mire odanéztem, mintha nem is történt volna semmi.

Kikapcsoláskor szokás szerint a dátumot mutatta. Ekkor még nem esett le a tantusz.

Amúgy is rákaptam a projektoros házi vetítésekre. Lehetőség szerint maradok az igazi mozinál, — de itthon, négy fal között is lehet csodákat művelni. És akkor jött ez a Blu-ray lejátszó. Ezzel aztán messze a DVD minőség felett vagyunk, a képfelbontás mostantól nem akadály.

Novemberben még azt gondoltam, írok egy jó kis reklámcikket, arra majd biztosan harapnak. Könnyűszerrel megnyerem a lejátszót, aztán már mehet is a minőségi házi mozizás.

Később mégis elbizonytalanodtam. És mi van, ha mégsem én nyerek? Aztán itt ülök lógó orral a monitorom előtt, olvasgatom a saját írásomat és közben arra gondolok, milyen jó is annak a valakinek, aki a SONY ketyerét megnyerte helyettem.

Kell itt nekem sorozattól függeni.

Gondoltam, elég lesz, ha csak egy picit nézek belőle. Erre az első rész bőven megfelel, abba úgy is beleadnak apait-anyait. Aztán már hozzá is tudok szólni. A múltkor is társaságban voltam, és csak pislogtam, hogy ki az a Jack Bauer.

Ezzel a sorozattal viszont rendesen ráfaragtam. A jövő emlékei gyorsan elérte a célját — muszáj a következő részt is megnéznem. Minél több infót tudok meg az epizódokból, annál kevesebbet értek az egészből. Igazi kirakós játék, ahol egyelőre még az se biztos, hogy jó oldalával pakolom a puzzle-t. Mindeközben az izgalomtól már tövig rágtam a körmömet.

A filmbéli dátum meg egyre csak jön-jön-jön.

Hoppá, — Hiszen ma lenne az a nagy nap!

Tegnap, mikor a lejátszó ezt a villogást csinálta, még egyáltalán nem volt gyanús. Ahogy ott ültem a távvezérlővel a kezemben, a Blu-ray kijelzője baljósan föl-alá villogott, én meg azon agyaltam, mi az, ami nem stimmel.

Tegnap 28-a szerda volt, ma meg csütörtök. — Ha innen nézem, akkor úgy tűnik, minden OK. Az ablak tele esőcseppekkel, a fene se gondolta, hogy ilyen idő lesz. A rádióban a hírek a szokásos: túlteljesített, még nem találják, eltemette, újraélesztette, kihirdette, megmentette, visszafogta, előre jelezte.

„Előre jelezte?” — Ez az!

Fél évvel ezelőtt novemberben, amikor azt a blogos bejegyzést írtam, még nem tudhattam, hogy a megnyert lejátszó mára önállósítja magát. És most már nem csak a kijelzője, hanem a vetített képe is a mai dátumot villogtatja hatalmas számokkal: 2010. ÁPRILIS 29.

Én ezt nem értem.

További történeteket olvashatsz a jövőből a A Jövő Emlékei blogon.

Tudjuk, hogy a nagyvárosok nemjók. Sok energiát igényel a fenntartásuk, és meglehetősen idegenek az ember természetes közegétől, ezért több okból is egészségtelenek, és belátható időn belül problémát fog okozni a fenntartásuk. Az emberek mégis szeretik a városokat. Én pl azért, mert szeretem nézni az embereket, és a városokban sok van belőlük, és a többségük érdekesebb, mint vidéken. Kicsit konkrétabban nem szeretem Pestet, de többnyire találok valamilyen furcsak kifinomultságot az emberekben, ami vidéken nincs meg, és nekem nagyon tetszik. Persze, a nagyobb népsűrűség magasabb parasztság- és idiotizmus sűrűséggel jár együtt, és Pest túl kemény kiképzőterep lenne hosszú távon az erkölcsi érzékemnek, és hamar bajba kerülnék, ha ott kéne élnem.

Szorít az idő, tárgyra térek. Engem az aggaszt a vidékre költözésben, hogy nem elég jó a sürgősségi orvosi ellátás. Azt hiszem, simán elég lenne egy újraélesztő berendezés, néhány diagnosztikai cucc és gyógyszerek gyakori, gyors beavatkozást igénylő betegségekre, meg persze egy nővér, aki mindezeket kezeli. A diagnosztikai cuccok össze lennének kötve egy központtal, ahol ügyeletes orvosok segítik a nővérek munkáját (konkrétan, a nővérek végzik az orvosok munkájának fizikai részét), illetve, ha gyors orvosi segítség kell, a diagnosztikai adatok birtokában például a mentőhelikopter személyzete felkészülhet a várható beavatkozásokra. Azt hiszem, sok embernek szükséges feltétel, mikor vidékre költözik, hogy biztonságban érezze magát és a családját orvosi szempontból. Ha működne egy ilyen rendszer, biztosan többen mérlegelnék a vidékre költözést.

Ha minden a tervek szerint halad, 2010.április 29-én nagy erőkkel a webprogramozói vizsgámra fogok készülni, ami előreláthatólag májusban és júniusban lesz. 4 nappal leszek idősebb 21 évnél, és negyedik hónapja fogok vezetni. Ha meg nem így lesz, akkor tévedtem.

További jövőbe látó történeteket olvashatsz a  A Jövő Emlékei blogon.

2010. április 29. egy pocsék nap lesz. Újabb esőerdő-részeket pusztítottak ki a japánok, hogy legyenek állványnak való fák az építkezésekhez, Tokióba, meg Nagaszakiba, válaszul Gaia  iszonyú földcsuszamlással maga alá temetett vagy 20 házat, a sárlavinában 200-an fúltak meg biztosan, és vagy 900-an tűntek el.

Ez itt a probléma, az emberek eladják a lelküket, akárcsak az a sok "blogíró", aki eladta a lelkét egy DVD lejátszóért meg néhány MP3 lejátszóért. Mi a fene szükséged van rá? Miért neked annyi ruha? Miért veszel annyi csirkét, ha nem tudod megenni? Miért eszel annyit, ha nem vagy éhes? Miért fogyasztasz annyi áramot? Te Úristen, mit csinálok? Bekapcsolt számítógépnél blogot írok földi javakért?

További jövőlimonádéért olvass jövő emlékei blogot.

Igen, állatvédő vagyok. Igen, kopasz vagyok, és nagydarab, féljen mindenki, aki nem tiszteli az állatokat. Lajos vagyok, 120 kiló, 2 méter, és egy menhelyen dolgozok. Beverem az orrod, ha nem tetszik.

Az ÉN 2010. április 19-edikém a következőképpen néz ki: ülök az állat-hotelban, persze én vagyok a főpápa, az állatok nagykövete, és hozzám jönnek, ha valami baj van az emberekkel. Meg azért is, mert nálam király a kaja és a szállás, a hotel kertjében pedig egyetlen elmebeteg faszkalap sem akarja kocsi után kötni őket, vagy nyáron tűző napon kinthagyni a lezárt és beriasztott verdában, de még csak mozgó autóból sem dobják ki őket egy koszos zsákban. Szeretnek, mert hagyom őke élni, és minél természetközelibb életet próbálok biztosítani nekik. Néha igazán meg szeretném simogatni őket, de ez az ember saját szokása, amivel nem tiszteli az állatokat, lekezelő és lealacsonyító velük szemben ez a viselkedés. Tehát nem simogatom őket.

A hotelt nem egy épített szállónak kell elképzelni, hanem egy barlangnak, hatalmas hozzá tartozó természetes tereppel, kifutóval, kerttel, kis tóval, kis erdővel, kis mindennel. Potom 93 km2 a területe, igaz, le kellett pucolni hozzá az országot, de nem kár a lakóiért, végülis csak emberek voltak, már akit lehetett annak hívni, és nem dobált szét mindenféle mocskos káros műanyag palackot meg cigicsikket, csipszes zacskót, szaros alsógatyát. Sokáig tartott, amíg az egész kócerájt eldózeroltam, amit nem lehetett, azt néhány adag plasztikkal meg c4-gyel lebontottam, az anyagokat eladtam e-bay-en a környező országokba útalkatrésznek meg építőanyagnak, abból csináltam ezt a fain kis szállót magamnak és barátaimnak. Itt végre kussban és békében foglalkozhatok azzal, ami igazán fontos: a természettel. De megyek, éppen most érkezett a szomszédos ausztriából (nem érdemli meg a nagy betűt egy olyan ország, ahol így bánnak az állatállománnyal) egy pingvin család, itt lesznek egy darabig a barlang mélyén - ott jó idő van nekik - de csak addig, amíg nem tudom megszervezni a hazaútjukat. Szerencsétlenek, ezekkel is jól kibabrált a természet, madarak oszt mégsem repülnek. Annyi idő alatt, amennyi alatt idetotyogtak, már rég otthon lehetnének, repülve.

Ha további emberi jövősztorik kellenek, nézd meg őket is: http://ajovoemlekei.blog.hu.

Április 29-e van .Szépen süt a nap.

A férjem dolgozik.Én itthon vagyok,várom első gyerkőcünket. A Kis pocaklakó szépen fejlődik.

Kisfiú lesz:) Attila,az apja, a nagyapja és a dédnagyapja után.

Épp a napi rutinomat végzem.Kis pakolászás után leüllök és bepötyögöm azt előző nap történéseit a blogomba.Emlékszem,az egészet egy verseny felhívás miatt kezdtem, azóta sem tudtam abbahagyni.És a blogom olvasói (már ha vannak) tanui voltak.A munkahelyem(műszaki áruház) karácsonyi szezonjának,ami annyira sikeres volt,hogy azóta fentebb léptem a ranglétrán.Osztályvezető lettem.AZ elején nem voltam biztos benne,hogy birom majd a tempót,de a férjem,a családom és a barátaim végig bíztattak.Kedves olvasóim remélem irigykedve olvasták a  bulgária nászutunk beszámolóját.És a babavárás napjait.

Mindig szerettem volna gyereket,de soha nem hittem hogy ez a csöppség-aki jelenleg csak rajtam keresztül kommunikál a világgal-ennyire felforgatja az életünket.

Ő a mi DROGunk.APA-val eddig is boldogok voltunk,eddig is pörögtünk,eddig ezer fokon égtünk,de mióta tudjuk hogy Ő is van,még boldogabbak vagyunk és egyszerűen úgy érzem,most semmi nem nehéz,semmi nem lehetelen.

Magabiztos lettem.

Azt kérdezed, most hogy jellemezném magam??

Hát Boldog,Osztályvezető,Kismama,feleség,nyugodt....

Nincs semmi zúgás, dörgés, surrogás. Ez nem az űrfilmek világa, ez maga az Űr.

A távolban csillagok, a közelben a Föld. Remélem, hogy ez az, mert csak egy kicsit hasonlít. A műholdképeken másképp mutatott, most valahogy olyan sötét.
Talán a felhők, vagy a légkör, vagy én nem tudom.

Csak annyit érzetem, hogy hirtelen ellazulok, mintha leszálltak volna a lábamról. Aztán jött a filmes jelenet, amikor a kamera távolodik és egyre kisebb minden. De ez most nem film, úgy látszik, tényleg meghaltam. A szoba, a ház, az utca egyre távolodik, már az emberek is alig látszanak. Közben mozgást se látok. Hogy megállt minden, vagy a pillanat merevedett ki, nem tudom.

Most itt vagyok, bár testem nincs, és azt is érzem, sokan vannak még itt körülöttem. A bolygó üres, hogy honnan ez a bizonyosság nem tudom. Csak azt, hogy jó itt.

Kár. Lett volna még egy rakás elintézni valóm.
Azt a vállalkozást csak be kellett volna indítani, és a jogsit is ideje lett volna befejezni.
Talán még Era kezét is megkérem, nem várok vele még fél évet.
Bevállalnám még azt a lábujjközi viszketést is, csak lehetne folytatni.

Nem is tudom, miért.
Most itt vagyok a tutiban, közben meg vágyom vissza a fizikai létbe, bele a szenvedésbe. Persze nem egyedül mennék, jönnének velem a többiek is.
Hol is tartottunk? 2010. április 29.?

Kb. kéne még fél év. Vagy nem is. Nem is pluszba, sokkal inkább mínuszba kéne még fél év. Ha folytathatnám, akkor nem a végétől tenném, hiszen ott már minden elkapálódott.

Újrakezdeném valahol 2009. novemberében. Folytatnám a reggeli kocogást, szelektíven gyűjteném a hulladékot, mosolyognék mindenkire és beindítanám a vállalkozást is.

Talán ha megírtam volna azt a cikket az AXN pályázatára, akkor most minden másképp lenne.

További történeteket olvashatsz a jövőből a A Jövő Emlékei blogon.

Nemrég kiesett némi idő az emlékezetemből. Nem, nem a globális méretű eszméletvesztésre és jövővízionálásra gondolok. Az csupán 137 másodpercig tartott. Ez a memórialeak nálam majd' három órás volt. Megnéztem a sokak által istenített Jackie Brown című filmet, amely után nem éreztem, hogy bármi bent maradt volna a fejemben, viszont elvesztettem az életemből a drága időt. De Niro más filmekből ismert buta arca, a Snakes on Plane-ben is jobbat nyújtó Sammy Jackson és valami végtelenül lassú átverős történet, amelyet Guy Ritchie bármelyik negyed órája felülmúl...

Ja, hogy azt kérdezed, én mit láttam az előretekintésemben? Semmi különöset. Éppen egy éles nyelvű cikket próbáltam kanyarítani arról, hogy a FlashForward című tévésorozat az első résztől kezdve nyilvánvalóan egy évadosnak, látható végűnek, feszesnek kellett volna lennie, de akkora sikere lett, hogy a készítők nem totojáztak, elhatározták, hogy nem fejezik be; ehelyett egy izmos cliffhanger után parkolóra (és palira) teszik a nézőket és nekiállnak egy második évadnak. Amely várhatóan bukás lesz és az a veszély fenyeget, hogy sosem fejezik be a sztorit.

Épp ott tartottam, hogy a sorozat promociójaként elindított Mosaic Collective weboldal mennyire nem pörög, ellentétben a magyar kezdeménnyel a Jövő Emlékei bloggal, ahol sokkal több történet lehet olvasni, amikor megszűnt a vízióm.

De most komolyan, a Jackie Brown mennyire felesleges film már. Mint az egész Tarantino életmű...

A hétvégén elkezdtük nézni ezt a sorozatot - akudt sorozatfüggőként nem is tehettünk volna mást. Az 1-8. részt már kivégeztük, kettessével néztük esténként - és nem altató gyanánt. :) Jó kis sorozat, na, minden epizód végén van valami csavar, ami miatt tovább azonnal tovább akarjuk nézni. :)

És most találtam egy játék felhívást, miszerint írjam meg, milyennek látom magam 2010. április 29-én. :) Úgyhogy leírom, hátha valami bejön belőle. :)

Na szóval, a jövő emlékei...

Sikeres, feltörekvő újságíró vagyok, akinek januárban szerkesztőségi állást ajánlott az egyik nagy kiadó életmód-magazinja. Élvezem a munkát, az új lehetőséget, a sok új ismeretséget, barátot. Sok-sok remek cikket írok, jól keresek, úgyhogy végre elkezdhetem szervezni az esküvőnket, ahol minden olyan, és úgy lesz, ahogyan azt mi szeretnénk.
Éppen a szépséges esküvői ruhák között válogatok a neten, miközben a következő sztárinterjúmat próbálom leegyeztetni telefonon. Ezután, lazításképpen futni indulok a párommal, aki remek edzőtárs: lelkesen készülök életem első maratonjára, amit novemberben szeretnék teljesíteni Firenzében, hogy aztán 2011 márciusában, Rómában egy 3 óra 15 percen belüli idővel hasítsak végig - ahol egyébként perfekt olaszsággal kommentelem végig a városnézést. :) Ma egy laza három kört teljesítünk a Margitszigeten, majd otthon pihenés gyanánt sorozatot nézünk, kezünkben egy bögre Ovomaltine kakaóval. :)

Hát, a sorozatban azért ennél izgalmasabb dolgok történnek, de nekem mindennél többet jelentene, ha a felsorolt dolgoknak legalább csak a fele teljesülne.

Aki az enyémen kívül mások jövőjére is kíváncsi, további történeteket olvashat aA Jövő Emlékei blogon.

Elindult a sorozatidény és vannak új kedvencek, vannak kaszák nálam is, vannak soha nem visszatérő, kint megszünt sorozatok. Szóval 30 Rock, HIMYM kasza nálam, vicces sorozat csak a Californication maradt. Új sorozatok, Flash Forward, és V.

Igazából ezért még nem írtam volna ide, de tervbe van véve a dvd blue ray-re való cseréje, ha csak a távoli jövőbe is, de úgy gondoltam érdemesebb megnyerni, ezért is ez a bejegyzés.

Hogy, hogy látom magam jövő év április 29-én? Hát kb. változatlanúl így. Tehát ülök a gép előtt és "dolgozok", vagy ha az órát és percet is betartjuk, akkor szerintem indulok ki ügyet intézni. Mivel alapvetően jól érzem magam a bőrömbe, tehát remélhetőleg ez nem változik negatív irányba. Szerintem nagyon pozítivan sem tud, de ez nagyrészt a Szerencsejáték ZRT-n múlik.:) Hát rólam ennyit, de további történeteket olvashatsz a jövőből a A Jövő Emlékei blogon.

Feltétlen olvasd el, még akkor is, ha nem érted, miért kellene elolvasnod. Tudom, hogy el fogod. Tudom, mert ismerlek. Jobban, mint bárki.

Azt is látom magam előtt - majd 5 hónap távlatából is -, hogy mosolyogsz. Arra gondolsz, hogy olyan vagyunk, mint Charlie Brown, aki magának küld képeslapot Bálint-napra. Játszhatunk gondolatolvasósat: Ijon Tichy hetedik utazása jár a fejedben, Stanislaw Lemtől, amikor kedvenc űrhajósunk időörvénybe kerül, és saját énjeivel találkozik űrhajójában. Hadd találjam ki: levetted a polcodról a Csillagnaplót, és belenéztél. Jó neked, az a szoba már leégett. Miután visszaülsz a monitor elé, azt is megmondom, hogy mi lesz a következő: UNK levele a Titán szirénjeiből. Hiányoznak a Vonnegut köteteim.

Soroljam még tovább a könyveket, filmeket, dalokat, egyéb kulturális utalásokat? Kezdjünk időn túli fejtegetésbe az időutazás paradoxonjairól, az alternatív valóságról?

Magamat ismerve elég, ha beleolvasol a A jövő emlékei blogba. Akkor majd megértem.

Tegnap elkezdtem írni ezt a blogot, de elfelejtettem befejezni.

Már azt is elfelejtettem, hogy mi lesz jövőre. Segítség!!!

Na nem baj, majd ha nem felejtem el, utánanézek a A Jövő Emlékei blogon

Itt tis is olvashattok

Láttam a jövőt: a Nagy Kreatív Napon az AXN Flashforward kampánya nyeri a legjobbnak járó díjat az online - egyéb fogyasztói kommunikáció kategóriában. Nehezen látom a kivetítőn a szöveget: "...további történeteket olvashatsz a jövőből a A Jövő Emlékei blogon" ... ki írta ezt a copy-t???

Már ekkor arra gondolok, milyen izgalmas év is lesz a 2010-es, hiszen sokkal több esemény bevonásával már egy komplexebb értékelést tesz lehetővé a Mattai-Macher Rangsor.

A telefonom csörgése zökkent csak ki gondolataimból, egy hír érkezett a Fail Faster Tribe-os barátaimról: megvan az első nagy megbízásuk, ami egész évre ellátja őket melóval. Ebben a pillanatban Zoli is hív a Tom Hagentől, ugyanezzel a hírrel, együtt nyerték meg a tendert. Sweet.

Péter nap van, kellemes tavaszi langymeleg, finom a kávé a WAX-ban...

csatakosra izzadva ébredek, keserű íz a számban.... úristen, jelentkeztem már erre a pályázatra?

2010. április 29., csütörtök

Ma nagyon szép, napsütéses reggelre ébredtem, ami nem feltétlenül volt jó, mivel igencsak sietve pattantam ki az ágyból, "te jó isten, mennyi lehet az idő?" felkiáltással. Amint sikerült tisztáznom magamban, hogy "csak" különösen szép az idő, s nem aludtam el, nyugodtan folytatódott a szokásos reggeli rituálé: kontaktlencse, hogy lássam a kávéfőzőt, kávé, mely a teljes éberség illúzióját kelti az egyszerű diákban, a szokásos "mit vegyek fel?" és "anyu, hová dugtad a bronzosítómat?". Ijedten konstatáltam, hogy már 7:35 van, majd rögtön meg is nyugodtam, hiszen csütörtök lévén, nincs első órám. Így hát újabb lórugásszerű tejeskávé-adagommal leültem a konyhában, és csak bambultam kifelé az ablakon a ragyogó napsütésbe.

Emlékszem, tavaly ilyenkor sík ideg voltam, minden iskolával, érettségivel kapcsolatos dologtól sikítófrászt tudtam volna kapni, és izgulhattam a nyelvvizsgám eredményéért is, ami végül nem sikerült. Ezzel szemben most itt ülhetek nyugalomban, nem nagyon kell aggódnom semmi miatt. És ez tizenkilenc évesen nem kis dolog. Újságírói szakképzésben veszek részt a volt gimnáziumomban, s a cikkek határidőre való megírásán kívül más ok nemigen van a sikítófrászra. Na, majd a szakvizsga bepótolja!

Idén márciusban sikeres nyelvvizsgát tettem angolból, így a 2010-es terveimből ezt is kipipálhatom, és nyugodt lehetek a szakdolgozatom felől is, hiszen már megtaláltam a megfelelő alanyt a tizenöt (!) oldalas interjúhoz, és maga a téma is megvan a dolgozathoz. És még csak 2010. áprilisa van.

Eljött a nyolc óra harminc, így elindultam az öt perces gyaloglást igénylő úton az iskola felé. Be a hatalmas ajtón, át az aulán, végig a folyosón, le a pincébe. A pincébe, ahová a legtöbb jó sulis (siker)élményem köt. A többiek mosolyogva fogadtak, Bogival kitárgyaltuk a macskákat, Nóri pedig mutatott egy klassz oldalat, ahol nagyon szép, igényesen megrajzolt mangák vannak. Majd mindannyiunk bánatára megkezdődött a tanítás, és véget sem ért egészen fél háromig. Az egész a szokásos jelzővel volt illethető: unalmas. Mi más is lehetne nekünk, diákoknak. Az egész szürkeségben enyhe színfoltok voltak a szünetek, amikor is - mint mindig - a jókedv az úr. A szabályos vihogás felrázza az embert, ez bizonyított tény. Mi, újságírósok bizonyítottuk...

A délután szintén eseménytelenül indult, hazaértem, következett szenvedélyem, a tejeskávé, majd megnéztem az e-mailjeimet. És végre megtörtént. A MIA (Magyar Íróakadémia) küldött egy e-mailt, hogy kiadják kötetben az általuk meghirdetett pályázat legjobbjait, és mivel a pályázatot én nyertem, az enyémet is nyilván beleteszik. Igen! Szakmai siker!

Később meglátogatott az én Kedvesem, neki is elújságoltam, és ő is őszintén örült a sikeremnek, csakúgy, mint a szüleim. Mostmár biztos, hogy újságíróvá kell válnom...

Nos, ez hát egy elképzelt napom a jövőből. Ezt az írást a blog.hu-n meghirdetett pályázatra írtam, ha tetszik ez a kis álmodozás, további történeteket olvashatsz a jövőből a A Jövő Emlékei blogon.

2010 április 29. éppen kisétálok a folyosón, az ajtó fölött az óra mutatja, hogy reggel 7.30 van. Kilépek a kertbe. A nap kellemesen melegíti már az arcomat. Végre itt a kellemes tavaszi napsugár. A szomszéd is éppen tüsténkedik valamit odaát. Talán éppen az orgonabokorról vág le egy két virágzó ágat. Most is túl meleg lett, túl korán. Megvizsgálom én is a kis növényeimet, hátha látok valami fejlődést. És igen! A tavaly elültetett liliomfa végre kezd magához térni. Úgy tűnik megfogta. Nagyon boldog vagyok a látványtól. És ezennel a látomásomnak vége.

Tanulság: még idén el kell ültetni a fákat...

további történetek a ajovoemlekei.glog.hu -n

2010. április 29.

Reggel fél nyolc, az óra kérlelhetetlenül csörög. Munka ma is, szürke nap, igaz tavaszi, fel kell kelni. Csak egy pillantás a blogra, hogy futnak a reggeli autós hírek. Stábértekezlet kávéba mártott aggyal. Hiába ez is csak egy unalmas nap mint a többi, igaz ma egy Aston Martin DB9-t kell tesztútra vinni. Meg fotózni, meg videót csinálni róla. Ráadásul használt a gép. Azért nagy nehezen belevágunk, mégiscsak munka meg kell csinálni...

Délután tárgyalás a BBC képviselőivel a Top Gear liszensz megvásárlásáról, ha minden jól megy nálunk is beindul a műsor, magyar stábbal, saját ötletekkel, természetesen saját műsorvezetőkkel, amelyeket nekünk a gáz+fék stábjának kell kiválasztani. Hiába ez van 2010 áprilisában, gondolkodom rajta ki kéne menni külföldre dolgozni, hajóra, vagy szalagra. Lepedőt mosni szállodába, mert én már nem bírom ezt az országot.

Ha akarsz még ilyet akkor, további történeteket olvashatsz a jövőből a A Jövő Emlékei blogon

(A post pályázatra készült, nyerési esély növelésének céljából, játszatok ti is, az írást természetesen vegyétek komolytalanul)

Arra emlékszem, hogy kedvenc Római partom 2010-ben pont olyan gyönyörű volt megint, mint a 60-as években, amire már alig emlékszem, csak arra, hogy akkor gyönyörű volt.

Ti is megláthatjétok majd, ha olvassátok majd a