Nemrég kiesett némi idő az emlékezetemből. Nem, nem a globális méretű eszméletvesztésre és jövővízionálásra gondolok. Az csupán 137 másodpercig tartott. Ez a memórialeak nálam majd' három órás volt. Megnéztem a sokak által istenített Jackie Brown című filmet, amely után nem éreztem, hogy bármi bent maradt volna a fejemben, viszont elvesztettem az életemből a drága időt. De Niro más filmekből ismert buta arca, a Snakes on Plane-ben is jobbat nyújtó Sammy Jackson és valami végtelenül lassú átverős történet, amelyet Guy Ritchie bármelyik negyed órája felülmúl...

Ja, hogy azt kérdezed, én mit láttam az előretekintésemben? Semmi különöset. Éppen egy éles nyelvű cikket próbáltam kanyarítani arról, hogy a FlashForward című tévésorozat az első résztől kezdve nyilvánvalóan egy évadosnak, látható végűnek, feszesnek kellett volna lennie, de akkora sikere lett, hogy a készítők nem totojáztak, elhatározták, hogy nem fejezik be; ehelyett egy izmos cliffhanger után parkolóra (és palira) teszik a nézőket és nekiállnak egy második évadnak. Amely várhatóan bukás lesz és az a veszély fenyeget, hogy sosem fejezik be a sztorit.

Épp ott tartottam, hogy a sorozat promociójaként elindított Mosaic Collective weboldal mennyire nem pörög, ellentétben a magyar kezdeménnyel a Jövő Emlékei bloggal, ahol sokkal több történet lehet olvasni, amikor megszűnt a vízióm.

De most komolyan, a Jackie Brown mennyire felesleges film már. Mint az egész Tarantino életmű...