Szeretek játszani, olykor már csak a gondolattal is, hogy mi lesz majd egy-két hét, egy-két hónap, egy-két év múlva. Most viszont még nyerhetek is a gondolat eljátszásával, hát íme:

 Sokan azt mondják merjünk nagyot álmodni. Én igazából nem akarok túl nagyot álmodni. Egyrészt mert realista vagyok és ismerem a határaimat és a képességeimet, másrészt valahogy olyan értékrendem van, ami megvalósítható álmokat takar maga mögött.

 Nekem a legnagyobb álom a család. Bár annak idején nem így indultam neki az életnek, középiskolás koromban senki nem gondolta volna, hogy én leszek az osztályból az első és eddig egyetlen akinek már van gyermeke, de így hozta az élet és a sors és így alakítottam az életemet, mert ettől vagyok boldog. Ezért az én jövőképem a boldog családban rejlik.

 Hogy mit fogok csinálni 2010. április 29-én? Hát remélem egyrészt dolgozni, mert csütörtökönként azt szoktam, meg mert még lesz hol. Másrészt remélhetőleg vagy azon fogok izgulni, hogy mikor lesz végre újra kétcsíkos a terhességi tesz, vagy már egy kétcsíkos tesztet produkáló hasbérlővel fogok mosolyogva ülni a számítógép előtt. Ez pedig azt jelenti, hogy férjem kapott egy jó állást és a kisfiam is boldog velünk és az oviban is.

 Hát ennyi az én jövőképem, nem nagy álom és nem különleges és nem is akarok mást. Ennél szebbet jobbat elképzelni sem tudnék magamnak akkorra.

 És ha szeretnél további történeteket olvasni mások jövőjéről a A Jövő Emlékei blogon ezt megteheted.